Több mint 45 milliárd forint, 145,5 millió euró uniós forrás áll rendelkezésre a szőlő- és borágazat támogatására a 2018. végéig tartó ötéves időszakban – mondta Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára Soltvadkerten pénteken, a IX. Márton-napi újbor ünnepen.
A támogatás évente 29 millió eurót jelent, ekkora összeg az ágazatra a rendszerváltás óta nem jutott. Már megkezdődtek a tárgyalások a következő pénzügyi időszak támogatásairól, a magyar javaslatot 2018. március 1-ig kell eljuttatnia a szaktárcának Brüsszelbe.
Az államtitkár beszámolt arról is, hogy borszőlőből a várható országos termésátlag az előzetes becslés alapján hektáronként 6,3 tonna lehet, amelyből várhatóan 2,9 millió hektoliter bor kerülhet a pincékbe, a tavalyi 2,82 millió hektoliterrel szemben. Az emelkedő termésmennyiség ellenére sikerült megőrizni a tavalyi szőlőárakat, ezért az alacsonyabb növényvédelmi költségek és a magasabb terméshozamoknak köszönhetően nőhet a gazdák jövedelme.
Czerván György kitért arra is, hogy a szaktárca idén megalkotta a kisüzemi bortermelői regisztert, amelynek köszönhetően jelentősen csökkentek az ezer hektoliternél kevesebb bort előállító üzemek adminisztrációs terhei. 2013-ban megkezdődött a Nemzeti borkiválósági program is, amelynek célja, hogy a borászatoknak ingyenes megjelenési és promóciós lehetőséget biztosítson, valamint kalauzzal könnyítse a fogyasztók vásárlási döntését.
(Forrás: MTI)