Szokatlanul korán kezdődött a szüret a Tokaji borvidéken, köszönhetően a meleg, napos nyárnak; az idei aszú pedig akár csúcsminőségű is lehet – közölte a borvidék hegyközségi tanácsának elnöke.
Prácser Miklós elmondta: mivel elég eső esett, a talajban elegendő nedvesség van a szőlőnek. A sok napsütés miatt számítottak rá, hogy a megszokottnál hetekkel hamarabb el kell kezdeni a betakarítást, elsősorban a borvidék déli területein.
Ezekben a napokban szedik le a tőkékről a közkedvelt száraz-félszáraz sárgamuskotály bor alapanyagául szolgáló szőlőt – ebből körülbelül 5-600 mázsára számítanak -,valamint elkezdődött a kabar fajta szürete is. Ugyancsak tart a pezsgőalapanyag betakarítása, ezek esetében ugyanis nem a cukorfok, hanem elsősorban a savmennyiség a döntő, ami már most megfelelő.
A hagyományos fajták szürete szintén viszonylag korán, néhány héten belül elkezdődhet, ugyanis már most 16 magyar mustfok körüli értékeket mérnek a furmint és hárslevelű fajtáknál.
A kedvező időjárásnak köszönhetően nemcsak a száraz borok alapanyaga, de az aszú is kiváló lehet. Bár az időjárás még befolyásolhatja a szőlő további fejlődését, de a jelenlegi érettségi állapot alapján az aszú akár a csúcsminőséget is elérheti – közölte Prácser Miklós. Hozzátette: idén a Tokaji borvidéken összesen mintegy 300 ezer mázsa szőlőre számítanak, ami átlagos mennyiségnek tekinthető.
(Forrás: MTI, fotó: Disznókő Facebook)