Brillante-2017 néven rendezik meg a Gyulai Pálinkafesztivál keretén belül a párlatversenyt, amelyre a magán- és bérfőzetők mellett idén kereskedelmi főzdék is nevezhetnek.
Varga-Bora Tímea főszervező ismertette: március 26-ig lehet jelentkezni a versenyre, amelyre mostanáig 80 nevezés érkezett. Gyakori, hogy egy nevező több tétellel méreti meg magát. A bér- és magánfőzők versenyére idén határon túlról is lehet jelentkezni. A kereskedelmi főzdék a legjobb pálinka, illetve a legjobb kereskedelmi főzde címért versengenek, a bér- és magánfőzetők között a legjobb versenyminta, legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlat, legeredményesebb magán- és bérfőzető, valamint a legeredményesebb bérfőzde fődíjakat osztják ki április 29-én. Emellett mindkét kategóriában champion, arany-, ezüst- és bronzminősítéseket is kapnak a benevezett tételek az április 6-án és 7-én zajló zsűrizésen.
Bora Imre, a fesztivál tulajdonosa elmondta, hogy idén újdonságként Kárpát-medencei civil szigetet rendeznek be a fesztivál helyszínén, a gyulai vár mellett, ahol tizenöt civil szervezet mutatkozik majd be. Görgényi Ernő polgármester elmondta, a rendezvény díszvendége Gyula egyik testvérvárosa, Arad lesz. A 18. Gyulai Pálinkafesztivált idén április 28. és 30. között rendezik meg, a rendezvényen az ország mintegy húsz pálinkagyártójának több száz termékével ismerkedhetnek meg a belépődíjas rendezvényre látogatók. A rendezvényen fellép a Karthago, a Magna Cum Laude, Nagy Feró és a Beatrice, Kis Grófo, a Kelemen Kabátban, Rúzsa Magdi, Szikora Róbert és a R-Go, Gáspár Laci, valamint a Péterfy Bori és Love Band. A szervezők vasárnap családi napot rendeznek, délig ingyenes lesz a belépés a fesztivál területére.
(Forrás: MTI)