Bock borokkal szelidített vadak Budajenőn

1 1

A héten egy borongós, tél végi napon a budajenői Öregház Étteremben mutatkozott be a villányi Bock Pince. A borvacsora igen jóra sikerült, a hangulatos, igazi faluvégi étterem zsúfolásig megtelt vendégekkel.

 

A borok a gasztronómia elvárásaihoz igazodtak. A nyitó tétel egy héjon áztatott ’14-es acéltartályban érlelt Hárslevelű volt, ami a sült libacombot és a libamájpástétomot kísérte felfedező útjára.

Ezt követte egy darabka füstölt sajt, ami a kitűnően ízesített sütőtök krémlevesben rejtőzött. Egy ’16-os Villányi Rosé Cuvée-t kaptunk mellé.

1.1

Egy korty friss, gyümölcsös, nem túl hosszú ’15-ös Portugieser – akarom mondani Villányi Porta Géza vezette át a borokat a könnyedebb alkohol tartalomtól a nehezebb vörös testvérek felé. A vadak őzpörkölt képében jelentek meg egy csipetnyi sztrapacska támogatásával. Ekkor még nem sejtettük, hogy ez csak a támadás első hulláma.  A mellé kínált ’13-as Ermitázs-on már érződött, hogy megsuhintotta a barrique hordó szele. A még gyanútlan nagyérdemű bátran csitította éhségét. Pedig a java még csak ezután kéredzkedett ki a sütőből. A vaddisznó sültet áfonya lekvár és burgonyafánk mellett egy ’11-es Royal Cuvée-vel kínálták. A Bordeaux blend és Pinot noir házasítása éket ver a gasztro fanok és a borszakértők közé. Az egy hétig páclében ázó szarvas s a vadas zsemlegombóc méltó kísérője a Cabernet Sauvignon hangsúlyos ’13-as Bock Cuvée. Az este királynője a borok  között kétség kívül a 2008-as Villányi Capella volt, aminek főleg a Franc kedvelők  örvendeztek.

Az ételek levezetése Judit asszony specialitása, a mákos muffin  mascarpone öntettel. Reméljük lesz folytatása a budajenői gasztronómiai kalandozásoknak.