2013 legjobb bora a Népszabadság 100 legjobb magyar bor 2013 című kiadványa alapján

Rangos hazai elismerés a Dobogó Pincészet 6 puttonyos 2007-es aszújának. A Dobogó Pincészet a nemzetközi sikerek mellett – 2004, 2005 és a 2006-os Dobogó aszú után idén a Dobogó 2011-es Furmintja is megnyerte az egyik legjelentősebb nemzetközi borverseny, a Decanter World Wine Awards trófeáját – nagyon büszke arra, hogy rangos hazai elismeréseket is kap: az idén immáron másodszorra nyerte el az Év Bora címet a Népszabadság Top 100 Magyar ranglistáján.

A Dobogó filozófiája a kezdetek óta az, hogy kis mennyiségben készítsen Tokaji Aszút, amely egyrészről hű marad a borrégió több százéves hagyományaihoz, ugyanakkor friss, vibráló, dinamikus, játékos értelmezése Tokajnak; tükrözve talán a fiatal tulajdonosi személyiséget is.

„Az elmúlt húsz évben bejártam a Világot, és állítom, hogy Tokaj a világ első három borvidéke közé tartozik! Tokaj esetében, nemcsak egy borászatot, hanem az egész borvidék imázsát  kellett újraépíteni. Még az út elején járunk, de meggyőződésem, hogy a tokaji borok visszanyerik méltó helyüket és újra a világ legjobb boraként tartják majd számon a tokajit. Megtiszteltetésnek érzem és büszke vagyok  a Dobogó Pincészetnek ebben a munkában vállalt kiemelkedő szerepére.” – összegezte Zwack Izabella Dobogó küldetését.

A Dobogó Pincészet 1995 óta működik, szőlőit több mint öthektáros, első osztályú területen termesztik Mád község határában. 1995-től 2003-ig kizárólag 6 puttonyos aszút készítettek, 2003-ban aztán megszületett az első száraz furmint, valamint ennek párja, egy késői szüretelésű édes, amely a borok közt gyönyörűen csengő Mylitta nevet kapta. A száraz furmint ma már igazi hódító lett a fehérborok nemében.

Top 100 magyar bor 2013 versenyre nem csupán azok a borok kaptak meghívót a minősítő borkóstolóra, amelyek a kiemelt versenyeken arany vagy trófea díjakat kaptak, hanem tíz szakember a saját ajánlataival is bővítette a résztvevők körét, ugyanakkor egy-egy pincészettől legfeljebb két nevezés érkezhetett. Az így kialakult válogatás került aztán a kóstolóbírák asztalára.