Ez volt az egyik kapu az oenofilitás (borimádat) felé egy bizonyos kor felett. „Megdöbbentem, hogy hány ember mondja nekem: ‘Utálom beismerni, de belépőm a borhoz a fehér Zinfandel volt'” ‒ idézzük Bob Trincherot, a Sutter Home borászát, Napa Valleyből.
Meglepő módon a bor fenomenális sikere a vakszerencsének köszönhető. 1958-ban a fiatal Bob Trinchero hazatérve egy katonai küldetésből, munkát keresett, és hamarosan az apjának, Marionak, a Sutter Home Winery társtulajdonosának dolgozott. Bob soha nem akarta, hogy borász legyen. „Apám azt mondta, hogy ez nem jó üzlet, nincs benne pénz” ‒ emlékszik vissza Bob.
Mire Bob fiatalabb testvére, Roger diplomázott a főiskolán, néhány év múlva a családi borok eladtak, és Bob megkérdezte Rogert, hogy vezesse az üzletet, míg Bob elkészítette a bort. Abban a pillanatban a vállalat 52 különböző egyedi címkét állított elő,2 tartályból. A rosénál egyszerűen csak egy kis fehérbort tettek a vörösbe.
A két férfi 1972-ben kezdett kísérletezni a fehér Zinfandellel. Abban az időben, Bob sikeresen készített Amador megyei vörös Zinfandelt, és ahogy sűrítette a bort, a levéből egy kicsit lecsapolt, és egy száraz fehérborhoz adta. A sacramentoi élelmiszer- és borszakértő, Darrell Corti közeli barátja volt. A sztárízléséről ismert Corti felajánlotta a testvéreknek, hogy a készítmény felét megvásárolja, akik belem mentek. Corti eredetileg „Oeil de Perdrixnek”, azaz a biliárd szemét javasolta először névnek. Sajnos azonban a szövetségi kormányhivatal, amely jóváhagyja a borcímkéket, elutasította a francia hangzású nevet, mondván, hogy a bor idegen eredetű. Így a Sutter Home hozzáadta a „White Zinfandel” szavakat a címkéhez, hogy inkább amerikainak tűnjön.
A bor azonnali sikeres lett. Roger azt mondja, hogy Kaliforniában „a polcokról repül”, és 1976-ig a vállalat elhagyta Oeil de Perdrixet a címkéről. A fehér Zinfandel volt az első számú fajta-értékesítő bor az Egyesült Államokban tizenegy 1965 óta. Figyelemre méltó, hogy 1985-ig a White Zin nagyrészt Kalifornia volt kelendő. A Sutter Home USA-beli forgalmazója, a Vintage Wine Merchants nem érezte, hogy ez a fajta bort reklámozni kellene. Bob és Roger testvérek úgy érezték, hogy a forgalmazónak nem állt érdekében a reklámozás, mert a bor minden évben úgyis elfogyott. „Tény, hogy az Egyesült Államokban sok ember számára a White Zinfandel prémiumnak számított” – nyilatkozta Bob.
Jim Miller, a Vintage Wine Merchants korábbi tagja csatlakozott a Sutter Home-hoz nemzeti értékesítési menedzserként. Új értékesítési stratégiát vezetett be: Ha egy kiskereskedő négy raklap vörösbort rendelt, hozzá raktunk egy raklap a White Zinfandelt is. Roger az éttermeknek úgy reklámozta a bort, hogy ha nem rendelkeznek White Zinfandellel az étlapon, akkor csak jeges teát kellene értékesíteniük. Aztán megkérdezte őket: „Bort akartok eladni vagy teát?”
A bor sikere nemcsak a Sutter Home pénzügyeinek kedvezett, hanem a szőlőültetvényeiket is megmentette. „Ha nem lett volna fehér Zinfandel, akkor ma nem tudnánk régi Zinfandelt csinálni.” Abban az időben, minden Zinfandel szőlőt kivágtak, és helyettesítettek Cabernet Sauvignonnal. A termelő növelni akarja az eladását. Sokat fifizettem a Zinfandel szőlőültetvények megmentéséért.” – mondta Bob.
Hogyan véget ért a fehér Zinfandel őrülete? Bob szerint: „A baj akkor kezdődött, amikor az emberek megtanulták kiejteni Chardonnay-t!”
(Forrás: Michelle Williams, Forbes, fotó: Trinchero Family Estate)