Istvándy Jenő Pincészete - Szentbékkálla

Kisbirtok

Teljes cím:

Kossuth u. 9.

Telefon:

+36704182347

A birtok története:

A borászat otthona az 1825-ben épített Istvándy ház, mely jellegzetes és gazdag oromfaldíszítésével a Balaton-felvidék egyik híres műemléke. Építője Istvándi József jómódú gazdaember volt és jelentős méretű területeken gazdálkodott. A ház apáról fiúra szállva egyenes ágon öröklődött tovább családunkban és felnövekvő generációk sorát szolgálta. Istvándi József után fia, Istvándy Dániel, unokája Károly, majd dédunokája Jenő, majd ükunokája Istvándy Jenő örökölte a házat, az első a családban, akinek már tanult szakmája és választott hivatása is kizárólag a borászat volt. Ma az ő fia, Istvándi Tamás viszi tovább örökségüket. A kezdetben nádtetős ház később - egy tűzvészt követően - cseréptetőt kapott, azóta külseje változatlan. A kapu melletti gémeskút itatóvályúját Istvándy Dániel faragta 1906-ban. Az udvarban álló egykori gazdasági épületek az évek során új funkciókat nyertek. A régi kőfalak közt modern palackozóüzem kapott helyet, öreg pajtájában pedig pincészetünk borbemutató- és kóstolóhelysége működik.

A pince és a hozzá tartozó üzem bemutatása:

A klasszikus apa-fiú borászat a balaton-felvidéki Káli-medencében gazdálkodik és kizárólag fehérborokat készít. Jellegzetes házasításaikkal és dűlőválogatott fajtaboraikkal egyszerű, jól átlátható borsort építenek, mely bemutatja a meszes-vulkanikus talaj és az egyedi mikroklíma nagyszerű találkozását. A szigorú méretkorlátozással működő borászatban a borkészítést és a palackozást is saját kezűleg végzik, hogy minden palack a lehető legnagyobb figyelemmel készüljön el.

Az ültetvény bemutatása:

A család 5 hektár szőlőterületen gazdálkodik a Szentbékkálla melletti két kiemelkedő dűlőben, a Mátés-hegyen és a Farkastetőn, 40 éves és idősebb szőlőtőkékkel. A következő években kezdődik el a területek újratelepítési programja, melynek célja, hogy a következő évtizedek során biztosítsa a borászat prémium szőlőalapanyagainak megszületését. E célból nagy kézimunka-igényű, alacsony tőketerhelésű de magas tőkeszámú ültetvények születnek, melyek magas hozzáadott értékével kiemelkedő alapanyagot biztosíthatnak a borászatnak.

A birtok borai:

A beérkező szőlők mustjai ülepítés után fajtánként, területenként és érettségi szintenként elkülönülve, hűtve erjednek reduktív és oxidatív metodikával egyaránt. A számos mikro-tétel rendszerint novemberben, az erjedés után kerül jellemző házasítások valamelyikébe, vagy önálló tételként érlelésre, mely stílustól függően lehet tartályos, fahordós, vagy kevert érlelés is. Két ikonikus házasítás, a Kála és a Parfym minden évjáratban ebben az időszakban készül el az adott év mikro-tételeiből. Mindkettő egy-egy ideára alapul és az adott év alapborai úgy házasulnak egymással, hogy ezekhez az elképzelt, ideális borokhoz a lehető legközelebb legyenek. Ezzel garantálható, hogy ezek a házasítások évről-évre egyszerre hordozzák évjáratuk sajátosságait és a korábbi évjáratokban megkedvelt stílust. A Fajtaborok és dűlőválogatások, mint például a Farkastető ezzel szemben évjárat-kihagyásokkal készülnek, hiszen ott egy szűk határon belül kell lennie a szőlő savtartalmának, mustfokának és egyéb jellemzőinek, mely így értelemszerűen nem minden évben garantálható.

Vendégfogadás és egyéb szolgáltatások:

Csoportok fogadása, előre egyeztetett időpontban.

Természeti és kulturális látnivalók a környéken:

Szentbékkálla a Balaton-felvidék legkülönlegesebb mikro-körzetének, a Káli-medencének az északi falva. Kiemelt látnivalója a Kőtenger és a környező tanúhegyek.