Grál Borpince - Gyönk

Kisbirtok

Teljes cím:

7064 Gyönk Ködmön hegy 3.

Ügyvezető igazgató:

Mucsi Zalán

Kereskedelmi igazgató:

Huszár Barbara

Főborász:

Mucsi Zalán

A birtok története:

Mucsi Zalán alföldi származású, harmadik generációs borász vagyok. A Tolnai borvidéken található Gyönkre udvaroltam, közben a szekszárdi borvidékkel kacérkodtam, de apósom gyönki pincealapítást javasolt. A völgyben megbúvó, sváb hagyományokkal rendelkező kisvárost környező dombokon szőlőültetvények és mintegy 300 pince található. Egy a Pelzberg-dűlőben található romos pincébe szerettem bele, amit aztán az esküvőn összetáncolt pénzünkből vásároltam meg 2008-ban és ezzel kezdetét vette a birtoképítés. Az 1880-ban épült présházat renováltuk, szőlőt telepítettünk. Az első évben mindössze egy hordónyi öreg tőkés kékfrankos született, és a 300 palack két nap alatt elkelt. Ez volt az első sikerélmény, amely meggyőzött bennünket, hogy érdemes komolyabban foglalkozni a pincészettel.

A pince és a hozzá tartozó üzem bemutatása:

A Grál Borpince 3 egységből áll, egy feldolgozó és két érlelő pincéből. Úgy terveztük meg a birtokot, hogy a három egység szorosan egymás mellett helyezkedjen el, hogy minél kevesebbet kelljen a szőlőt, illetve a borokat mozgatni. Pincészetünk javarészt hosszan érlelhető borokat készít, az érlelés magyar és francia tölgyfahordókban, illetve amfórákban történik. A borok készítésénél törekszünk a termőhely megjelenítésére, ezért spontán erjesztést alkalmazunk. Borainkat szűretlenül palackozzuk.

Az ültetvény bemutatása:

Az évek során több területet is sikerült megvásárolni a birtokközpont körül, így a teljes terület mára elérte a 3 hektárt. Fajtákat tekintve a Kékfrankosé a vezető szerep, az öreg tőkés ültetvény mellett fiatal telepítésű osztrák klónok várják a termőre fordulást. Cabernet Franc, Merlot és Kadarka osztozik még a területeken, melyeket a kezdetektől fogva organikusan művelünk, nem használunk felszívódó-, gyomirtó-, és rovarölő szereket. A gépesítés a régi ültetvényeken kivitelezhetetlen, háti permetező és kézi munka, és embert próbáló meredekség jellemző. A talaj agyag és lösz, melyeket mészkőfoltok tarkítanak.

A birtok borai:

  • Grál Pinot Gris Battonage 2019
  • Grál Kadarka 2018
  • Grál Amfórás Kadarka 2020
  • Grál Maestro Merlot&Cabernet Franc 2017
  • Grál Pelzberg Kékfrankos 2017
  • Grál Pelzberg Kékfrankos Reserva 2017
  • Grál Kékfrankos natúr 2020
  • A 2012-es évjárat a Borászportál 2015. évi "Magyarország legjobb kékfrankosa!" címet érdemelte ki.

Vendégfogadás és egyéb szolgáltatások:

Szeretettel várjuk vendégeinket előzetes bejelentkezés alapján, egy birtokbejárással egybekötött borkóstolóra. Részletek a weboldalon. Honlapunkon keresztül a borok online vásárlására is van lehetőség.
Gyönkön és környékén több szálláshely foglalására van lehetőség (Simigh Panzió Gyönk, Gabonás Magtár Miszla, Likaskalács vendégház Regöly). A környéken kirándulással, vadászattal, fürdőzéssel (Tamási Termálfürdő) egybekötött programok várják vendégeinket. Kultúrális lehetőségek: várlátogatás Ozora, Simontornya.

További gondolatok a birtokról:

Filozófiánk: "Palackba zárt természet"