Istvándy Pince - Káptalantóti

Középbirtok

Teljes cím:

8283 Káptalantóti, Hegymőg dűlő

A birtok története:

A családunk története a régi időkre nyúlik vissza. A nagypapa borász volt, de a család már régebb óta foglalkozott szőlészettel. Édesapám növénytermesztő, saját ültetvényei is voltak a szövetkezeti munka mellett, a borászkodással pedig kiegészítésképpen foglalkozott. Eleinte nem is árulta palackozva a borait, csak a barátainak adta őket, és egy-két étteremnek szállított. Majd ő is eljutott egy fordulópontra, amikor úgy döntött, a minőség irányába indul. Édesapám elhatározta, hogy csak palackozva fogja értékesíteni a borait. Megkezdte a terméskorlátozást, csak a legjobb fekvésű területekről szüretelt, kialakult a saját stílusunk. Ekkor sok neves pince volt már Badacsonyban (Szeremley, Csanádi, Borbély, Sipos) így nem volt könnyű dolgunk, csak olyan borokkal volt esélyünk melléjük jutni, amelyek kikezdhetetlennek voltak. Így mind a szőlészkedésben, mind a borászkodásban a minőségre törekedtünk.

A pince és a hozzá tartozó üzem bemutatása:

Összesen 40 hektáron gazdálkodunk, melynek termését 90 százalékban szőlőként értékesítjük, évente 13–15 ezer liter bort töltünk palackba. A révfülöpi borgalériánkban is megvásárolható a teljes szortiment, de az értékesítésünk 50 százalékát még így is a helyben értékesítés teszi ki. Ezt segítik a jazz-estjeink is, amelyekre szeretettel várunk minden igényes zenekedvelőt, Révfülöpről különjáratot indítunk ezekre az eseményekre

Az ültetvény bemutatása:

Elmondhatjuk: a fajtaösszetételünk jó. Úgy érezzük, hogy Badacsonyi borvidék három fő fajtájának a becsülete egyre inkább visszatér. Egyre keresettebb a tartalmas és sokrétű Rizling, Kéknyelű, Szürkebarát a borkedvelők körében. Bár sajnos ez az igény még nem jelentkezik markánsan a szőlő felvásárlási árában. A többi szőlőfajta inkább dísz és izgalmas játék a borász számára.Az új ültetvényeink ernyőművelésüek 2,4–2,8 méteres sortávval és 0,6–0,8 métereses tőtávval.Szőlőültetvényeink a Badacsony, Gulács, Csobánc és a Tóti-hegy ölelésében helyezkednek el. A Balaton víztükréből kiemelkedő Tanú-hegyek látványa igazolja azt a bölcs mondást, mely szerint ezt a helyet: az Isten is bortermelésre teremtette. A borvidék legfontosabb szőlőfajtái Fehér borszőlő fajták:Olaszrizling, Szürkebarát, Ottonel Muskotály, Kéknyelű, Rajnai rizling, Rizlingszilváni, Chardonnay, Zöld Veltelíni, Tramini, Sauvignon Blanc, Pinot Blanc, Budai Zöld, Rózsakő Vörös borszőlő fajták:Kékfrankos, Merlot, Pinot noir

Vendégfogadás és egyéb szolgáltatások:

Meséket idéző, különleges hangulatú világ ez, virágos erdőszéli dombokon legelésző szürke- marhákkal és juhokkal. A környék nyugalmat és változatos programokat egyaránt biztosít vendégei számára. Családoknak a kirándulás, a sport és a közös játék, fiatalabb pároknak a romantikus együttlét zavartalan lehetőségét, az érettebb korosztály számára pedig a természet páratlan szépségét és nyugalmát szeretnénk kínálni.

További gondolatok a birtokról:

Istvándy Ferenc: Pincészetünk szlogenje: Palackba zárt elegancia. Mi úgy gondoljuk, hogy az elegancia nem valami felszínes dolog, hanem egy módja annak, hogy az ember kifejezhesse tiszteletét az élet, és a munkája iránt. Mindent szeretnénk a család kezében tartani. Azok a vendégek is, akik idejönnek, a családtagokat keresik, hiszen ők kapcsolódnak leginkább a birtok több száz éves múltjához. Egy kedves rokonunk készítette kerámiából még a pincénk előtt őrködő Szent Márton szobrot is, aki Káptalantóti védőszentje. Tolouse-ból hoztak volna eredetit, de mi inkább a családnál maradtunk. Nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy minél többen megforduljanak a birtokon. Sokan egy ilyen kirándulás során döbbennek rá, hogy bor és bor között mekkora különbség van. Így történt ez akkor is, amikor a hegymögi vakációt tartották gyermekeim és két unokaöcsém a birtokon hatvan egyetemi társával. A fiatalok együtt nyaraltak, megismerték a vidéket és a jó borokat.