A borfogyasztási szokásokról kérdezett az Ital Magyarország

A magyar fogyasztók 95 százalékban magyar borokat vásárolnak és fogyasztanak, közel háromnegyedük pedig egyáltalán nem iszik külföldi bort – mondta Szabó Ádám, az Ital Magyarország marketingigazgatója.

A hazai borfogyasztási szokások minden tekintetben elég széles spektrumon mozognak, vagyoni státusztól és kortól függetlenül, általánosságban azonban elmondható, hogy a magyarok elsősorban a mindennapi fogyasztás céljából vásárolnak borokat, s ezeket a legtöbbször szuper- és hipermarketekből szerzik be. A legnépszerűbb tételek, azaz az úgynevezett tömegborok egy-egy történelmi borvidékhez vagy borrégióhoz kapcsolódó 500-1000 Ft közötti száraz fajtaborok.

A fiatalabb fogyasztók az átlagnál alacsonyabb tudással rendelkeznek a borokkal kapcsolatban, emellett árérzékenyek is. Különböző üzlettípusokban vásárolnak, inkább többször kevesebbet, több márkát kipróbálva. A kor előrehaladtával ezek az attitűdök megváltoznak; nagyobb tudás mellett magasabb átlagár, megszokott márkák jellemzik a vásárlást, amit egy hónapban kevesebb alkalommal tesznek meg, nagyobb áruházakban, nagyobb mennyiségeket a kosarukba téve. A magas és közepes vagyoni státusszal rendelkezők pedig előszeretettel vásárolnak borászatoknál és borszaküzletekben.

A vásárlási szempontok közül három fontos tényezőt emelt ki a marketingigazgató: a bor ízét, színét és árát. A rozék népszerűsége folyamatosan nő, és kevésbé jellemző rájuk a szezonalitás, ugyanis télen is előszeretettel vásárolják őket. A fehérborok közül prémium kategóriában a Sauvignon blanc jelentős fejlődésen ment keresztül, a Cserszegi fűszeres és az Irsai Olivér pedig minden árkategóriában nagyon népszerű. A sláger talán a könnyen érthető illatos fehérbor, a gyümölcsös rozé borok, valamint a különleges minőségű vörös cuvée-k.