Pannonhalmi vörösbor lett Savaria bora

Kiválasztotta a szakmai zsűri a 19. Savaria Történelmi Karnevál borát. A versenyre több mint 30 borászat nevezett a termékeivel. A Karnevál bora mellett több kategóriában (vörös, fehér) is győztest hirdettek.

A Savaria Történelmi Karnevál közel második évtizede otthona a hazai boroknak és borászatoknak is. A rendezvény egyik legnépszerűbb helyszíne a Borok utcája, ahol évről-évre bemutatkoznak a hazai borvidékek és a legújabb nedűk, a kulturált borfogyasztást népszerűsítve. A Karnevál Bora címért ismét sokan ringbe szálltak.  Idén, az immáron 17. versenyen: 47 fehérbor, 29 vörös és 11 rosé kóstolására került sor.

A kínálatban a szokásokhoz híven szinte valamennyi magyar borvidék terméke jelen volt: a Tolnai, Egri, Soproni, Dél-Balatoni, a Balatonfüred-Csopaki, Zalai, Villány-Siklósi, Csongrádi, Balaton-felvidéki, Szekszárdi.

A jelenlévőket Grünwald Stefánia, a versenyt szervező Savaria Turizmus Nonprofit Kft. ügyvezetője köszöntötte, a szakmai bírálat szempontjait Stefanics Kornél ismertette, az ő irányítása alatt, három bizottságban zajlott a kóstolás. A lebonyolításban a Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesülete segédkezett, a verseny tisztáságát Dr. Molnár Balázs Közjegyzői Irodája felügyelte.

A bíráló bizottság tagjai  Szládovics László, Pásti Mária, Palotás József, Böröcz Tamás, Baráth Sándor, Schützenhoffer Gergely, Laki Balázs, Hódi Imelda, Horváth Gábor, Wawrzsák László, Polgár Zita, Tömő Szabolcs, Dr. Árva Pál, Tarsoly Róbert, Jagodics Attila voltak.
Késő délután a szakmai zsűri mellett  a sajtó is pohárhoz jutott: Erős D. Zoltán, Véges Júlia és Németh Rirchárd-  Szombathelyi Televízió, Gergó Judit- Magyar Rádió, Pais Szilvia – Nyugat.hu, Varga András – Vaskarika.hu, Nagy Jácint és Bakos Ágnes- Vas Népe.  A média képviselői a 10 legjobbnak ítélt nedűből választották ki a sajtó borát.

A NYERTESEK:

A SAVARIA KARNEVÁL BORA 2018:

Cseri Pincészet – Pannonhalmi legenda – Merlot, Cabernet Franc- 2015 (Nevezte: Gastro Cuvée Kft)

A fehérboros túlkínálatban nagyon egységes, jó minőségű vörösborokat neveztek a borászatok. A nyertes bor illatában buja, behízelgő, északi típusú – szép savakkal, jól iható. Soha rosszabb évjáratot!

LEGJOBB VÖRÖSBOR:

Ostoros Pince:  Soltész  Egri kékfrankos 2015

LEGJOBB FEHÉRBOR:

Szászi Birtok – Szászi Endre- Badacsonyi Rózsakő 2017. (nevezte: HADZ Gastro Kft.)

Vinum Pressum (sajtó bora):

Cseri Pincészet – Pannonhalmi legenda – Merlot, Cabernet Franc- 2015.

A borokat augusztus 23-26 között kóstolhatja majd a karneváli közönség a Borok utcájában, a díjak átadása augusztus 24-én 16.00 órától lesz a Borok Utcája színpadán.