A Komáromi Kisleány lett a legjobb

Idén első alkalommal háromnapos ünnepség lesz az államalapítás évfordulója alkalmából augusztus 18. és 20. között Budapesten, a Magyar Ízek Utcájában. Az eseménysorozaton kóstolható lesz az ország legjobb tortája, a Komáromi Kisleány. Arról, hogy az ország legjobb hozzáadott cukortól mentes tortája a Három Kívánság lett, már korábban beszámoltunk.

Augusztus 7-én sajtótájékoztató keretében adták át a díjakat az elismerő oklevelekkel az ország legjobb pékeinek, cukrászainak.

A díjátadón jobbszélen Sztaracsek Ádám a Komáromi Kisleány megalkotója (fotó Dékány T.)

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének ügyvezetője elmondta, hogy idén 12. alkalommal hirdették meg a Magyarország tortája versenyt, amelynek célja, hogy az államalapító Szent István előtt a magyar cukrászszakma egy tortával tisztelegjen. A legjobbat egy szakmai zsűri választja ki három forduló után a nevezők közül, akik évről-évre egyre többen vannak – fűzte hozzá.

Sztaracsek Ádám a köztelevíziónak nyilatkozik (fotó: Dékány T.)

A zsűri az első fordulóban anonim módon választja ki a továbbjutókat, a második körben javaslatokat fogalmaz meg a torták tökéletesítésére, a döntőben pedig a végső recept szerint, élőben készítik el a cukrászok a zsűri előtt a tortát. A nyertes a Komáromi kisleány lett, amelyet a Jánoska Cukrászdából Sztaracsek Ádám készített el. A cukrász elmondta, hogy a mézes-diós piskótában egy fahéjas-diós roppanós tésztát rejtett el, majd erre jön a fehér csokis-mascarponés mousse krém, ami egy citromos-gyömbéres körtekompótot és egy mézes-körtelikőrös csokis krémet is tartalmaz.