Kesztölcre látogatott a Magyar Borszakírók Egyesülete

Az internetes szakértőként sikeres nemzetközi karriert kiépítő Nyírő András franciaországi tanulmányai során felfigyelt a levendula sokrétű ottani hasznosítására, feldolgozására, és amikor aztán visszajött Magyarországra, elhatározta, hogy nagyszülei házának felújításával alkalmas bázist épít ki magának, hogy részben a levendula, részben más fűszernövények telepítésével új arculatot adjon Kesztölcnek. Ha egyszer az itt letelepedő pálosok már a 11. században jó termőhelyet találtak itt a borkészítésnek és a fűszernövények kultúrájának, akkor mindennek megvannak a tradicionális gyökerei is, melyeket szép gesztus újra életre kelteni, és ezzel új távlatokat nyitni a térség vonzerejének kiteljesedésére.

Nyírő András bemutatja a fúszerkertet

Nyírő András hivatása mellett ősei tájának térségi menedzseri funkcióit is felvállalta, így érkezett meghívására Kesztölcre a Magyar Borszakírók Körének tagjaiból álló delegáció július 10-én Kesztölcre. Kesztölc már eleve magasan, a tengerszint felett 250 m.-es magasságban elhelyezkedő település, a felette tornyosuló Kétágú-hegy innen még a tengerszint feletti 504 m.-es magasságba emelkedik.  A hegy alapanyaga jó minőségű fehér, sárgás triász korú mészkő, melynek repedéseiben, kisebb üregeiben hidrotermálisan képződött ásványok rakódtak le, elsősorban kalcit, aragonit, pirit, markazit, valamint vasoxidok. A Kétágú-hegy a villányi Szársomlyóhoz hasonlóan északról védi a térséget, a napközben magába szívott meleget pedig éjszaka kisugározza magából, ezzel stabilizálva a szőlőterület mezzoklimatikus viszonyait.

A Kétágú-hegy mészkőkúpja az Urbanko dűlő szőlőinek minőségi garanciája

A Kétágú-hegyen annak idején a pálosok indították el a szőlőkultúrát, mely szép minőséggel bizonyította a kesztölci terroir értékeit, azonban a filoxéra ezt a térséget sem kímélte, és a szőlőt csak a TSz idejében telepítették vissza a hegyoldalba, Bakonyi Károly útmutatása alapján. Jelenleg a  Kétágú-hegy oldalában a két legnagyobb birtokos a Hilltop és a Szivek Pincészet. A Hilltop nem készít innen dűlőszelektált bort, ha valaki az Urbanko dűlőről származó zamatokra kíváncsi, annak érdeklődését a Szivek pince kínálata tudja kielégíteni. Szivek Gyula a privatizáció során 1993-ban 1 ha Chardonnay szőlőt vásárolt, amit aztán fokról fokra gyarapított a lehetőségei szerint. Két fia, György és Péter is érzékelte, hogy az Urbanko dűlő olyan rendkívüli energiákat sugároz, olyan egyedi életpálya lehetőségeit ígéri, ami elől kár volna kitérni.

A delegáció a pálosok egykori kolostorának romjainál

A Szivek Pincészetnek jelenleg 18 hektáros ültetvénye van a hegyoldalban, ebből 6 ha Rizlingszilváni, 5 ha Zöldveltelini, 2 ha Chardonnay, míg 1-1 hektáron Szürkebarát, Zweigelt és Cabernet Sauvignon terem. Az egyes függönyön tartott szőlőjüket oly módon fiatalítják meg, hogy új kart nevelnek fel, és kellő kondíció elérése esetén lecserélik a régit. Itt, a Pilis oldalában a természettel együtt kell élni, a vadak látogatása mindennapos, alacsony kordonos művelés esetén az érő gyümölcsöt a vadak szüretelnék. A Pilis gazdag élővilágának előnyös oldala, hogy a ragadozó madarak jelenléte miatt seregélyek nemigen látogatják ezt a vidéket mostanában. Rovarirtót, gyomirtót nem használnak a természet kímélése érdekében.

Szivek Péter irányítja a családi pincészet borászati filozófiáját

Borászati filozófiájuk központjában a termőhely jellegének megfogalmazása áll, nem a divathullámok követése. Kedvenc fajtájuk a Zöldveltelini, amiben nagy potenciált látnak. Jobb évjáratokban úgy igyekeznek ennek a fajtának a gazdagságát megmutatni, ahogy arra csak kis „kézműves birtokok” képesek. 2015-ben például szeptember 15-én szüretelték le az alsó négy sort, október 8-án a középső sorokat, míg 27-én a legfelsőket. Másként kezelve így mindegyiknek a legszebb arcát bemutatva, külön lepalackozva hozták létre ZéVé trilógiájukat, amit érdemes végigízlelni, és ráérezni a terroir sokszínűségére. Pincéjükben 1867-ből származó nyomógerendás présük biztosítja a tradíció, az ősök tiszteletén alapuló atmoszférát.

A  Magyar Borszakírók Köre küldöttségének Nyírő András elsőként a kesztölci fűszernövény-kertet mutatta be, ahol épp a kakukkfű szüretelése folyt. Ezután következett a Kesztölci Helytörténeti Múzeum, majd az egykori pálosrendi kolostor megtekintése. A Szivek Pincészetnél elköltött borkóstolós ebédet követően került sor az Urbanko dűlő megtekintésére. Nagy élményt jelentett a Szivek Pincészet a táj karakterét tükröző borainak kóstolója, különösképpen a ZéVé trilógia 2016 és 2017 évi sorozatainak kóstolása, ami magában foglalja a helyi terroir teljes szélességű karaktersávjának bemutatását.