MASOSZ delegáció a Taschner Pincészetnél

A Magyar Sommelier Szövetség időnként felkerekedik, hogy személyesen ismerkedjen meg a kiemelkedő pincészetek borászati filozófiájával, legújabb produktumaival, terveivel.  A MASOSZ delegációja május 14-én délelőtt Sopronba látogatott a Taschner Borházhoz.

Tachner Kurt, a borászat vezetője, tulajdonosa végigvezette a Sommelier Szövetség tagjait borászatán, elmagyarázta kifinomult borászati technológiájának legújabb fejlesztéseit, így a „nitrogén-léghajót”, és annak szerepét a szőlőfeldolgozásban.

 

Tachner Kurt kezdetben édesapa mellett tanulta a szőlőművelés, borkészítés fortélyait, majd a szőlész-borász szakma fortélyait elsajátítva folyamatosan bővítette ismereteit, mígnem mára egy 20 hektáros szőlőbirtok innovatív gazdája, ahol Kékfrankos, Zweigelt, Cabernet franc, Cabernet Sauvignon, Pinot noir, Irsai Olivér, Korai Piros veltelini és Zenit fajtákat termeszt. Még édesapjával közösen dolgozik a szőlőben, irányítja a vele együtt dolgozó szakembereket, mind e mellett aktívan részt vállal a közösségi bormarketing és a borturizmus szervezésében.

A pince és a feldolgozó meglátogatását követően a kóstolóteremben szép borsor várt a delegáció tagjaira. Bemelegítésnek két szép pezsgő várt a résztvevőkre, a Pinot Classique és a Blanc du Blanc. Meglepetés volt a Korai Piros veltelini, melyet nem sokan ismertek korábban. A fehérborok sorát a 2017-es Zenit majd a 2016-os Chardonnay követte. A vörösök közül a 2016-os Petit Pinot volt a nyitó tétel, amit Gauer Zweigelt, majd a Scheim Kékfrankos követett.

 

A Magyar Sommelier Szövetség tagjai a kóstoló során tapasztalhatták, hogy Taschner Kurt amellett, hogy gyakorlati szőlész-borász, kiváló elméleti szakember is, aki innovatív lépéseivel folyamatosan világszínvonalon vezeti borászatát. Pezsgői ugyanúgy, mint fehér,- és vörösborai a hazai borászatok élvonalához pozícionálják. Az a szakmai vélemény alakult ki a bemutatót követően, hogy Taschner Kurt nem egyike a soproni borászoknak, hanem olyan borász egyéniség, aki tudásával, eredményeivel kimagaslik a borvidék termelői közül.

(dékányT)