Vulkanikus borok az A38-on

sdr

Volcanic Wines, vagyis Vulkanikus Borok címen adták ki John Szabó MS könyvét, melyet a világ vulkanikus borairól írt. John Szabó körbejárta a földgolyót, és felkeresett minden jelentős, vulkanikus talajra telepített szőlőkkel rendelkező borvidéket. Ezekről tartott a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának szervezésében borkóstolóval egybekötött beszámolót az A38-as hajón március 2-án.

John Szabó úgy véli, a vulkanikus borok a világ borainak egy egész különös arculatát mutatják, A vulkanikus talajok kissé sós karaktert adnak a boroknak, melyekben inkább az ásványosság dominál, a gyümölcsösség nem hangsúlyos. Ezeknek a boroknak általában magasabb az extraktja, hiszen az ilyen talajokban eleve magasabb a foszfor, a kén, a vas, a mangán, a kálium és a kobalt tartomány.

John Szabó Master Sommelier

John Szabó elmesélte benyomásait többek között az Azori szigetek, a Santorini sziget, a Kanári szigetek, Avellino, Szicilia, valamint az amerikai kontinensen lévő Oregon, és Whasington  borairól. John Szabó Master Sommelier úgy véli, az egyes fajták népszerűségére felfűzni az egész ország borkínálatát nem tanácsos. Az egy fajta (pld. Furmint) még ha szimpatikus is, nehezen bővíthető más fajtákkal, egyéb aktivitásokkal. Lehetne viszont egy kedvező stratégia, ha a magyar borokat a Vulkánok Borai stratégiával marketingelnénk, hiszen legismertebb boraink, a Tokaji, a Badacsony-környékiek vulkanikus talajon születnek. A vulkánok boraira egyéb attrakcióink is szépen felfűzhetőek lehetnének, mint a hőforrásaink, a gyógyfürdők világa, a gyógyvizeink, wellness, kristályvizeink. A vulkánok világa lenyűgözi az embert, jól érthető, és a turizmus csaknem minden ágára kiterjeszthető.

A hazai borok közül a borbemutató a Garamvári Szőlőbirtok Tokaj Furmint Brut-jával indult. A Balaton-felvidéki Tanúhegyek borai közül szerepelt a Laposa Birtokról Apukám világa, a Borbély Pincészettől a Rózsakő Selection, valamint a Tornai Pincészettől a Prémium Furmint és a Top Selection Aranyhegy Juhfark. Badacsony és a Somló vulkanikus borait a Tokaji borvidék termékei követték. Diókút Hárslevelű a Béres Szőlőbirtoktól, Lapis Furmint a Hangavári Szőlőbirtokról, Hatalos Furmint Kvaszinger Lászlótól. A kóstoló-bemutató interaktív jellegű volt, vagyis John Szabó folyamatos kérdezte a résztvevők véleményét, érdekelte, hogy jelenlévők a Furmintot vagy a Hárslevelűt tartják-e a tájegység értékeit legjobban kifejező fajtának. A bemutatott borok a 2017-es Országos Borverseny díjnyertes  pincészeteinek a borai voltak.

Egy rövid kitérő jött a vörösök világába Thummerer Egri Bikavér Superiorjával, majd következtek a nemes édesborok Tokajból, a Katinka a Patriciustól, végül 6 puttonyos aszú a Bérestől. A bemutató meggyőző volt. Eger környékén már kialakult egy hőforrások-borok útvonal Demjéntől Egerszalókon át Bogácsig, ezt akár országossá is lehetne fejleszteni!

dékányT