Egymilliárd Tokajnak

A magyar kormány 2018-ban egymilliárd forintot juttat Tokaj városának fejlesztési célokra. Ezt a pénzt az óvárosi sétány kiépítésére, a belvárosi sétálóutca egységes szerkezetű átépítésére, valamint 19 főutcai ház közterületre néző homlokzatának rekonstrukciójára lehet fordítani.

Tokaj, a magyar borok zászlóshajójának fellegvára, bizony valójában egy eléggé lepukkant, szomorú hangulatú, városka így télen. A főtér, ahol a borvidék szívének kéne lüktetnie, januárban teljesen kihalt.

A Degenfeld étterem néhány éve bezárt. A Rákóczi-pince bejáratán tábla hirdeti, hogy nyitás valószínűleg április elsején, de márciustól hétvégéken már állandóan nyitva vannak, és igény esetén a hét többi napjain is 1-2 órán belül ott teremnek, ha borkóstolóra van igény. A gyógyszertár mellett a sarki Bachus étterem bejáratán tábla: „Technikai okok miatt zárva”.  Ha ide toppan egy külföldi, döbbenten néz körül,és nem érti, miért jelenthet nekünk ez a hely oly sokat, hogy a himnuszunkba is belefoglaltuk. Ha meg már így van, akkor miért hanyagoltuk ennyire el? Bizony lenne mit fejleszteni ezen a városkán, és talán épp a főtéren kéne kezdeni. Egy főtér nem viselheti el, hogy két meghatározó épülete is funkció nélkül legyen. A volt szociális otthon vagy 5 éve van lefüggönyözve, a szállodaépítés elakadt, és semmi remény a gyors változásra. A Bodrog áruház a hetvenes évek szörnyszülöttje, ami teljesen agyoncsapja a főteret, amíg ennek helyébe nem kerül a környező rangos épületekhez hasonló építmény, lehetőleg szálloda, addig a főtér hangulata nem fog megváltozni. Kávéház, cukrászda, étterem, kiegészülve a Rákóczi-pince borozójával, melyek nyaranta napernyős teraszokkal benépesítenék a főteret, ez lenne az, ami életet vihetne végre a „legészakibb mediterrán városunk”-ba. Ahogy Tokaj a magyar borkultúra szíve, úgy Burgenlandé Ruszt. Tokajnak minél inkább Ruszthoz hasonló, barokk kétszintes polgári házak által dominált kisvárosnak kéne lennie.

2008-ban azért végre valami megindulhat, hiszen a magyar kormány egymilliárd forintot biztosított Tokaj városának fejlesztési célokra. Ezt a pénzt az óvárosi sétány kiépítésére, a belvárosi sétálóutca egységes szerkezetű átépítésére, valamint 19 főutcai ház közterületre néző homlokzatának rekonstrukciójára fogják elsősorban fordítani, de remélhetően jut belőle a bicikliút fejlesztésére is. Ennek forrását 2007 év végén biztosította a kormányzat annak a GINOP-os fejlesztésnek a részeként, amiből a világörökségi helyszínek újulnak meg. A 3,4 milliárdos összegből Tokaj mellett Bodrogkeresztúrban, Sátoraljaújhelyen, Mádon, Tarcalon, Tállyán és Tolcsván valósulnak még meg fejlesztések.

Az egymilliárdos támogatás nagyszerű gesztus, de tisztában kell lenni azzal, hogy ez csak az első lépés lehet a város csinosításához, amit egy főtér-programmal kéne folytatni. A főtéren pedig ki kell alakítani egy olyan Tokaj borcentrumot, ahol minden minőségi tokaji bortermelőnek kóstoltatni lehet a borát egy olyan high-tech központban, mint a CultiVini a budapesti Párisi utcában.