Jövedelmezőbb lehetne a magyar vidék a hegyközségek szerint

A magyar vidék sokszínűbb és többre lehetne hivatott a helyi értékek jobb kihasználásával, ami a jövedelmezőséget is növelhetné és vonzó lehetne a fiatalok számára – mondta Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke a szervezet piackutatási eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.

Légli Ottó a rendezvényen méltatta a szőlő- és borágazat eredményeit, de hozzátette, hogy a tavaly elfogadott ágazatstratégia megvalósításában még sok a feladat. A szakmai érdekképviselet vezetője átfogó helyzetértékelést tartott szükségesnek.

Szolnoki Gergely, a németországi Geisenheim egyetemének tanára szerint a HNT idei felméréséből hiánypótló információs adatbázis épült, a vizsgálatot pedig néhány év múlva érdemes lesz megismételni, hogy az adatok összehasonlításából megismerhetők legyenek az eltelt időszak eredményei.

A reprezentatív, 1500 megkérdezett válaszain alapuló piackutatást ismertetve kiemelte, hogy a magyar fogyasztók harmada – bevallása szerint – soha nem iszik bort, de annak elutasítottsága minden más alkoholos italnál alacsonyabb. Hetvenöt százalék nem vásárol külföldi bort. A száraz-félszáraz és az édes-félédes termékek aránya Magyarországon körülbelül 50-50 százalék: utóbbiak a legkevésbé a nyugati országrészben, a legnagyobb mennyiségben pedig a déli és a keleti megyékben fogynak. Fröccsöt 30 százalék iszik – különösen az idősebbek és a többet ivók -, a 30 év alattiak majdnem harmada pedig üdítőitalokkal vegyíti a borokat. A felmérés szerint minden második pohár bor otthon fogy el.

A csaknem 315 milliárd forint értékű, 2,2 millió hektoliternyi éves magyarországi termelésből 1,6 millió hektoliter kerül belföldi kereskedelmi forgalomba 195 milliárd forint értékben. Ebből 0,5 millió hektolitert a hipermarketek értékesítenek, de jelentős a szupermarketek és a kisebb boltok forgalma is. A borszaküzletek és a termelői értékesítés aránya csekélyebb, az online árusítás aránya pedig csupán 1 százalék, de az internetes vásárlást a megkérdezettek 13 százaléka kipróbálná – mondta Szolnoki Gergely.

A szakértő hozzátette, hogy a piackutatás szerint a borvidékek közül az egri és a tokaji a legkedveltebb úticél, Badacsony és Villány a második, de Sopron és Szekszárd is egyre népszerűbb, ráadásul a borturizmus a bort nem fogyasztók figyelmét is felkeltheti. Mindez összefügghet a borok kedvező megítélésével, hiszen a válaszok alapján olyanok is érdeklődnek irántuk, akik saját bevallásuk szerint kevésbé tájékozottak ebben a témában.

A teljes szakmai prezentáció itt érhető el.

(Forrás: MTI, HNT)