Rendeznék a tokaji gazdák helyzetét

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára az Országgyűlés október 31-ei ülésnapján, napirend előtti kérdésre válaszolva ismertette a kormány terveit.

Ikotity István (LMP) arra várt választ a kormánytól, hogy miért teszi tönkre az állam a Tokaj-hegyaljai szőlőtermelőket, miért nem biztosít számukra tisztességes felvásárlási feltételeket, és mi a szerepe ebben Mészáros Lőrincnek. Az LMP-s képviselő szerint ugyanis a világörökségi borvidéken kistermelőket a tönkremenés fenyegeti az állami tulajdonú Grand Tokaj Zrt. miatt, mert idén kevesebb termelő szőlőjét vásárolják meg.

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára azt mondta: a baloldali kormányzás alatt tönkretették az állami tulajdonban lévő tokaji vállalatot, a második Orbán-kormány ugyanakkor jelentős lépéseket tett a társaság megmentése érdekében, így az jelenleg sikeresen működik. Hangsúlyozta: az állam és a Grand Tokaj Zrt. nem teszi tönkre a termelőket, hanem tisztán szőlészeti alapon egy ellenőri rendszert vezetett be, és évente 3-4-5 alkalommal szemlézi 1200 kistermelő ültetvényeit. 2017-ben is célzottan választották ki azt a több mint ezer termelőt, akik megfelelnek a minőségi követelményeknek. Ugyanakkor azt ígérte, hogy 2017-ben valamennyi szőlőtermelő gazda sorsa rendeződni fog a tokaji borvidéken.

(Forrás: MTI)