Birtoklátogatások 10: Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet

Nem vitás, hogy a Vylyan az ország legszebb birtokai közé tartozik, amit az is jelez, hogy már 2014-ben is bekerült a legszebb tíz birtok közé. A Vylyan egy olyan ideálisan kialakított borászat, ahol a központ környezetében helyezkedik el a szőlőbirtok. Ez a chateau-szerűen kialakított birtokközpont arról is nevezetes, hogy nagyszerű borai mellett egyben kulturális központja is a térségnek. 

A pincészetet 1988-ban alapította az azóta sajnálatos módon elhunyt Debreczeni Pál. A célkitűzés egyértelmű volt: amit a helyi terroir tud, abból a legjobb minőséget elérni. Erre a célkitűzésre épült meg a borvidék egyik legkorszerűbb pincészete Hübner Mátyás pécsi építész tervei szerint a kisharsányi Fekete-hegyen, a birtok tetején. A három, egyenként 30 m. hosszú, téglából épült bolthajtásos pinceágban nagyobbrészt barik hordókban érlelődnek a borok. A pinceszint felett az irányított erjesztésre, illetve a kékszőlő héjon erjesztésére alkalmas 100 és 200 hl-es krómacél tartályokkal van kialakítva az erjesztőtér, mellette a palackozó, valamint a raktárak. Az emeleten, az épület déli oldalán a tájra és a szőlőkre néznek az irodák.

Első szőlőültetvényeiket 1992-ben telepítették és boraikkal 1997-ben léptek a piacra. A birtok szíve a Nagyharsány feletti Fekete-hegy déli lejtőjén elhelyezkedő Dobogó dűlőn lévő 25 hektáros terület, amin a pincészet központja is elhelyezkedik. Ezen kívül a Mandulás dűlőn 26 hektáros, a Városhegy, a Gombás, valamint a Pillangó dűlőn egyaránt nagyjából 25 hektáros területen műveik a szőlőt. Termékeik sajátságos karakterűek, azzal együtt, hogy a villányi termőhely minden kellemes sajátossága érződik rajtuk, mégis valami sajátos könnyedség és elegancia teljesíti ki boraik karakterét. A 120 hektáron gazdálkodó borászat szlogenje: „Nem növekszünk, hanem fejlődünk”, vagyis nem kívánnak területileg bővülni, meglévő területüket ideális birtokméretnek tekintik.

Debreczeni Mónika birtokigazgató a közgazdaságtudományi és szakfordítói végzettsége mellé 2003-ban borászati szakirányú diplomát is szerzett a Wine and Spirit Education Trust londoni intézetében. Ő nem elégedett meg azzal, hogy a Vylyan a térség egyik legelismertebb borászata lett, hanem nyitott a művészetek felé is. A Vylyan így a hordó-design, valamint a sorozatos címke-ötletpályázatok eredményeként a képzőművészet, az Ördögárok-fesztiválok (melyek sorában épp az idei volt a tizedik) szervezőjeként pedig a színjátszás és előadó művészet helyi központjává vált. Ipacs Szabó István kaliforniai és osztrák tapasztalatokkal felvértezve biztos pontként már 1999 óta irányítja a borászat szakmai munkáját.

A terroir különleges adottságai mellett, a hozzáértő csapat, a szakmai nyitottság, és a hosszú évek jó szívvel végzett kemény munkája meghozta a maga gyümölcsét: a Vylyan ma a Villányi borvidék egyik legmeghatározóbb borászatává nőtte ki magát. Ezt fémjelzik folyamatos sikereik a hazai és nemzetközi borversenyeken.

Az utóbbi időszakban épült ki a Vylyan terasz látványkonyhával, ahol időnként vendég-chéfek mutatják be tudásukat. A közeljövő terveihez tartozik, hogy az új konyha barbecue-készítő műhellyel fog kiegészülni. Csütörtöktől a hét végéig várja a vendégeket a Vylyan étterem.

A Vylyan régóta arról nevezetes, hogy a leginkább világi közízlést tükröző villányi borászat, vagyis mindig a könnyedebb, elegáns vörösbor-stílust követte, itt nehézkes, tannin-túlsúlyos vörösborokkal nem találkozhattunk. Most ennek a vonulatnak dominanciáját még az is garantálja, hogy Stephano di Blasi állandó konzulensként, tanácsadóként alakítja a borászat munkáját. A borászat produktumai classic, premium, és válogatás kategóriában készülnek. Mónika meglepetéssel várt ránk a Vylyan-teraszon: idei rozéjukat némi rozmaringgal felturbózva kaptuk poharainkba, mennyei volt! Ahogy egyébként az összes kóstolt bor is, melyek közül azért legemlékezetesebb a 2011-es Pinot Noir.