Jótékonysági futóversenyt rendeznek a Badacsony-hegy körül

Futóversenyt rendeznek szombaton a Badacsony-hegy körül. Az idén második alkalommal megrendezendő program bevételét jótékonysági célra fordítják.

Laposa Zsófia, a Laposa Birtok Kft. munkatársa és a program egyik szervezője elmondta, hogy a Badacsonytomajról induló, majd ide érkező verseny 12 kilométeres távját egyénileg vagy legfeljebb 3 fős váltóban lehet teljesíteni, a Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Nemesgulács útvonalon. Az esemény védnökei Novák Katalin család, ifjúsági és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár és Szekeres Pál olimpiai érmes, többszörös paralimpikon, aki személyesen is részt vesz az eseményen és kerekesszékkel teljesíti a távot. Rajthoz áll Boronkay Péter paralimpikon triatlonista és Józsa Gábor olimpikon hosszútávfutó, valamint Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is. A hatezer, illetve tizenkétezer forintos nevezési díjat a Tördemic Néptáncegyüttes és a Fogyatékosok Országos Diák-  és Szabadidősport Szövetsége javára ajánlják fel. Negyven helyi önkéntes segíti majd a munkát és tíz vöröskeresztes elsősegélynyújtó is érkezik a rendezvényre, melyet húsz helyi vállalkozó is támogatott. A verseny indulóit arra kérték, hogy hozzák magukkal használt, de jó állapotban lévő sportfelszereléseiket, sportruházatukat, melyet a Veszprém Városi Hátrányos Helyzetű fiatalokért Egyesület lakói részére ajánlanak fel. Laposa Zsófia elmondta azt is, hogy a futóversenyen babakocsit tolva is lehet indulni, de ha szükséges, a kisgyermekek felügyeletét is megoldják a szervezők. A futóverseny tíz órakor kezdődik, az eredményhirdetés délben várható, napközben pedig színpadi programok várják a látogatókat. Este gasztronómiai és zenei kínálattal várja a kikapcsolódni vágyókat a frissTerasz.

A Laposa Birtok Kft. mellett a Tigra Sportegyesület vett részt a szervezésben. A tavalyi versenyen mintegy 450 részvevő indult, a nevezési díjakból csaknem 700 ezer forint gyűlt össze, melyet a badacsonytomaji iskola és óvoda számára ajánlottak fel, a fonyódligeti gyermekotthon részére pedig sporteszközöket gyűjtöttek.

(Forrás: MTI, kép: Dűlőre Futunk Facebook)