15 éves a Béres Szőlőbirtok

Szép számú vendégsereg gyűlt össze május végén Erdőbényén, hogy megünnepelje a Béres birtok 15. születésnapját. A Béres vállalatcsoport vezetői, munkatársai, barátai és üzletfelei között megjelent Dr. Kis Eliza, a kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztos, Dr. Jozef Cvoliga, Lőcse város alpolgármestere és Kántor Dezső, Erdőbénye polgármestere is.

 

Dr. Béres József ünnepi beszédében felidézte a másfél évtized leforgása alatt Tokaj-Hegyalja meghatározó bortermelői közé emelkedett birtok fejlődésének főbb állomásait. A kiindulópont, az első inspiráció egyfajta misszió volt: a kilencvenes évektől járták az országot, kiváló magyar borokkal találkoztak, és a borok mögött mindig meglátták az ember, a jó embert, a borászt, és ez a tapasztalat nekik is kedvet adott a borászkodáshoz. Fokozta vonzalmukat az anyaföld-közeli tevékenység, a szülőföld, a haza szeretete. És kínálkozott a több mint 500 éves tokaji márka szolgálatának lehetősége.

beres_jozsef_kis

Béres József felidézi 15 év legfontosabb állomásait

Induláskor mindössze 10 hektár szőlőjük volt, amelyhez 35 hektárt már maguk telepítettek. Anthony Gall tervei alapján felépítették a pazar birtokközpontot, és termékpalettájukat fejlesztve folyamatosan erősítették jelenlétüket a hazai és a külföldi borpiacokon. Eközben élő, aktív kapcsolatot alakítottak ki Erdőbénye lakosaival, akiket két alkalommal is nemzetiszínű zászlóval, idén pedig egy-egy palack ünnepi Béres borral ajándékoztak meg. Támogatják a helyi intézményeket, jó kapcsolatokat ápolnak a vállalkozókkal, kádárokkal, vendéglátósokkal, kézművesekkel, tevékenyen részt vesznek olyan szervezetek munkájában, mint a Hegyközségi Tanács, a Tokaj Reneszánsz Egyesület, a Tokai Borlovagrend. A hagyományápolás egyik igen eredeti kifejeződése, hogy felvették a kapcsolatot a felvidéki Lőcse városával, amely az elmúlt évszázadokban a bényei dűlők egyik legjelentősebb tulajdonosa volt.

A család minden tagja részt vesz valamilyen formában  a borászat munkájában. A családfő felesége, Klára folyamatosan foglalkozik a borászat ügyeivel, legyen az kommunikációs kérdés vagy éppen borértékesítés. Lányuk, a közgazdász Melinda a borászat ügyvezetője (ő ezúttal igazoltan maradt távol a jubileumi ünnepségtől, a hiányzás örömteli okáról hamarosan értesülni fogunk), férje, a szőlész-borász végzettségű Dávid pedig a kereskedelmi tevékenységet irányítja. A két Béres fiú közül Merse fejezetet írt egy Bényéről szóló kiadványba, Marcell pedig a borok címkepályázatának folyamatát koordinálta.

Igényesség, csapatmunka, a közösség iránti elkötelezettség – ezek jellemzik a Béres birtok munkáját, foglalta össze hitvallásukat Regéczy Dávid.

kadartanc

A kádártánc majdnem eltűnt a feledés homályában

A vendégseregnek az ünnepségen alkalma nyílt meghallgatni Nagy Csaba tárogatóművészt és megtekinteni a kádártáncot, ami kis híján már a feledés homályába veszett. Végezetül a vidék három vallási közösségének (római és görög katolikus, református) egy-egy papja is megszentelte a birtokot. Az ünnepséget követően pedig válogatott ételek és italok mellett, kiváló hangulatban telt a nap hátralévő része

beres_birtok_felszenteles__kis

A különböző felekezetek papjai együtt szentelték fel a birtokot

 

További sikerekben gazdag éveket, Béres birtok!