Politikai megállapodás az EU-Japán szabadkereskedelmi egyezményről

Egyebek mellett a bor exportja is vámmentessé válik, ha véglegesítik a megállapodást.

 

Hosszú tárgyalások után megkötötték a politikai megállapodást az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi egyezményről a felek képviselőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján.

A dokumentumot – amely még nem a végleges kereskedelmi szerződés – Donald Tusk, az Európai Tanács és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, illetve Abe Sindzó japán kormányfő írta alá.

A főbb vitás kérdésekre sikerült megoldást találniuk a feleknek, kivéve néhány területet, például a beruházásvédelmet, azonban bizonyos technikai részletekről még megegyezésre kell jutniuk, ami akár hónapokig is eltarthat. Az Európai Bizottság az év végéig szeretné tető alá hozni a végleges egyezményt, a tárgyalók ezért az elfogadott szövegre építve folytatják a munkát.

Brüsszeli tájékoztatás szerint a megállapodás „eltörli az uniós vállalkozások által fizetett vámok többségét, amelyek évente mintegy egymilliárd euróra rúgnak, megnyitja a japán piacot a legfontosabb mezőgazdasági exporttermékek előtt és új üzleti lehetőségeket teremt számos ágazatban”.

A tervezett megállapodásban esetenként hosszú átmeneti időszakokat hagynak, de mások mellett eltörlik a japán vámokat a bor és számos sajt tekintetében, lehetővé teszik, hogy az EU jelentősen növelje a marha- és a sertéshús exportját, illetve biztosítják, hogy több mint 200 úgynevezett uniós földrajzi árujelző ugyanolyan szintű oltalomban részesüljön majd Japánban, mint Európában. Megnyitják majd a szolgáltatások és a közbeszerzések piacát, ugyanakkor átmeneti időszakok alkalmazásával védik az unió érzékeny gazdasági ágazatait, például az autóipart.

Japánban és az unió 28 tagállamában közel 640 millió ember él, a felek együttesen a világgazdaság közel 30 százalékát teszik ki, részesedésük a világkereskedelem teljes forgalmából megközelíti a 40 százalékot. Japán az Európai Unió hatodik legnagyobb exportpiaca, a japán kivitelnek pedig a harmadik legfontosabb célpontja az EU. A 2013 tavaszán kezdődött maratoni egyeztetések keretében már 18 tárgyalási fordulót tartottak.

(Forrás: MTI)