A világ 100 legnagyobb szeszesital-márkája

Az IWSR Magazine-ban minden évben közzéteszik a 100 legnagyobb mennyiségben értékesített szeszesital-márka rangsorát. Az idei listából kiderül, hogy a feltörekvő piacok egyre fontosabb szerepet játszanak.

 

Az IWSR megállapítása szerint elsősorban az indiai, brazil és délkelet-ázsiai fogyasztók körének gyors bővülése magyarázza mind a helyi italok, mind a körükben népszerű – és egyre inkább elérhető – nemzetközi márkák előretörését. A világ legnagyobb mennyiségben eladott szeszes itala már évek óta a dél-koreai soju-márka, a Jinro: ebből 2016-ban 65 millió kilenc literes kartonnal vásároltak. Ez több, mint a második és a harmadik helyezett forgalma együttesen: az indiai ABD Officer’s Choice whiskyjéből 32,3 millió karton, a Thai Beverages cukornádból készített Ruang Kao-jából pedig 31,2 millió karton fogyott.

A top 10-et az ázsiai márkák dominálják: az 5. és 9. helyen sojuk (Chum Churum és Good Day), a 6. és 10. helyen indiai whiskyk (a Diageo McDowell’s-e és a Pernod Ricard Imperial Blue-ja) állnak, míg a 8. a thai Hong Tong Liquor.

A nagy nemzetközi márkák sincsenek sokkal lemaradva, viszont ezek a hazai piacukat sem dominálják, ott is globális versenyben kell bizonyítaniuk. A Johnnie Walker Scotch whisky 11., a Bacardi rum 13., a Jack Daniel’s whiskey pedig 16. a rangsorban.

A top 100-ból 18 márka a brit Diageo tulajdona, 8 a Pernod Ricard-é és 4 a Camparié, igaz, utóbbiak közül a legjobb, a Skyy vodka is csak a 77. helyre futott be. A legnépszerűbb kategória a whiskyké, 28 szereplővel, a vodkák 19, a rumok 6 márkával képviseltetik magukat. Némileg meglepő, hogy csak egyetlen tequila (José Cuervo, 47.) és két keserűlikőr (Jägermeister, 35., Fernet-Branca, 53.) került fel a listára.