A gasztronómiáról szól idén a Színes Város Fesztivál

A gasztronómia és a bor inspirálja idén a Színes Város Fesztivál művészeit, akik negyedik alkalommal készítenek falfestményeket fővárosszerte a nyár végén induló, egy hónapon át tartó fesztivál alatt.

 

Idén újításként a szervezők kifejezetten a budapestieket szeretnék megszólítani, és bevonni a város színesítésébe azzal, hogy a lakosság különböző elhanyagolt kültéri falfelületeket, akár tűzfalat vagy felújításra szoruló helyszíneket javasolhat megfestésre – mondta el Flór Péter, a fesztivált szervező Színes Város Csoport főtitkára.

„Célunk, hogy a felújítás és a művészeti alkotás által átalakuljanak a köztéri felületek, így színesebb és izgalmasabb pontok szülessenek a városban” – emelte ki.

A javasolt fővárosi felületeket július 5-éig várják az info@szinesvaros.hu e-mail címre.

A fesztiválnak idén először kiemelt partnervárosa is lesz: Berlin, így a német város több művésze alkot majd a budapesti falakra, egy budapesti alkotó falfestménye pedig a német fővárosban készül majd el.

Az elsősorban tűzfalak festésével foglalkozó fesztivál továbbra is a kortárs képzőművészeti szcéna izgalmas és friss művészeit, alkotásaikat kívánja bemutatni. Ebben az évben a magyar és a német művészek mellett várhatóan Ausztriából, Spanyolországból, Lengyelországból és Nagy Britanniából érkeznek majd nemzetközileg elismert alkotók.

A rendezvény 2014-es kezdete óta 33 különböző urbanisztikai projekt valósult meg. Az első évben a diskurzusra és ellentétpárokra épült a tematika, 2015-ben a hungarikumokat dolgozták fel az alkotók, illetve bemutatták, hogy milyenek a magyarok a külföldiek szemével, tavaly pedig a város és a víz kapcsolatával foglalkoztak.

A program fővédnöke idén Tarlós István főpolgármester lesz.

(Forrás: MTI)