Nyáron döntenek az agrártámogatási pályázatokról

A nyári időszakban döntés születik a beérkezett agrártámogatási pályázatokról és a tervek szerint újabb pályázatokat is megnyitnak – mondta a Mini szterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

 

A Pápai Agrárexpo alkalmával tartott Nyugat-magyarországi agrárfórum 2017 konferencián Kis Miklós Zsolt közölte: míg az előző uniós ciklusban másfél esztendő alatt 31 pályázatot hirdettek meg 800 milliárd forint értékben, addig a jelenlegi uniós ciklusban 68 pályázat jelent meg 1300 milliárd forint értékben. Költséghatékonyságot javító tevékenységre kevés pályázat érkezett, ezért ezeket a pályázatokat újra megnyitják, a tervek szerint a nyáron. 2016-ban rekordösszegű pályázati pénzt fizettek ki, késlekedés elsősorban az újonnan bevezetett elemek esetében történt, ilyen például a zöldítésre szánt összeg.

Kis Miklós Zsolt elmondta: a meghirdetett 1300 milliárd forint március óta elérhető. A május 18-i állapot szerint a pályázatok több mint 50 százaléka a beruházási célú, mintegy 42 százalékuk normatív pályázat. Eddig 58 ezer pályázati anyagot bíráltak el, 33 ezer pozitív döntés született. Néyezer pályázatot most értékelnek, egyebek mellett az állattartó telepekre vonatkozó pályázatokat. Sok olyan pályázat is van, amelyeket a Magyar Államkincstár még nem adott át tartalmi értékelésre a Miniszterelnökség számára, ezek például az öntözésfejlesztést, kisüzemek fejlesztését és a szennyvízkezelést érintő pályázatok. Az Európai Bizottságnál kezdeményezték a források átcsoportosítását, ennek eredményére vár a Miniszterelnökség.

Kis Miklós Zsolt kifejtette: 400 milliárd forint értékű pályázati keret nyitva áll még, egyebek mellett öntözésfejlesztésre, borászati termékfejlesztésre, erdősítésre, környezetvédelemre igényelhető pénz.

(Forrás: MTI)