XVIII. századi szőlészeti hagyomány Kőszegen

Szent György napján, április 24-én rajzolják be a szőlőhajtásokat több évszázados hagyományokat követve a Szőlő Jövésnek Könyvébe Kőszegen.

 

Kőszegen 1740 óta mutatják be a borosgazdák a város elöljáróinak a szőlőhajtásokat, amelyeket szabad kézzel rajzolnak be a Szőlő Jövésnek Könyvébe. Az eredeti könyv azonban már régen betelt, ezért Kőszeg 1991-ben testvérvárosától, a német Vahiningen an der Enz tanácsától kapott egy díszes, a kódexekhez hasonlító könyvet, azóta ebben örökítetik meg a hajtásokat – mondta el Pócza Zoltán, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatója.

A határszéli kisvárosban már április hatodikán megkezdődtek a szőlőműveléssel, bortermeléssel kapcsolatos rendezvények. A meghirdetett Vas megyei és nemzetközi borversenyre például összesen 208 bort neveztek be, melyeknek bírálatát 30 borász végezte. A borverseny eredményét a Szent György napi ünnepségen hirdetik ki.

Április 8-án rendezték meg második alkalommal a Kőszegi Bor-Korzót, amelyen a város és környékének pincészetei kínálhatták boraikat, a vendéglátásról pedig a Kőszegi Borbarát Hölgyek Egyesületének tagjai gondoskodtak. A szakmai program április 22-én a Szőlő és Klíma konferenciával folytatódik, amelyre klímaszakértőket és neves borászokat várnak.

Az április végéig tartó rendezvénysorozatnak része a 20 éves Kőszegi Natúrparkot bemutató kiállítás is, amely április 13-án nyílt meg a Jurisics-várban, április 20-án tartják a XII. Szent György-napi Énekkari Találkozót a Bersek iskolában, április 21-én pedig megnyitják a II. Nemzetközi Képzőművészeti Biennálét a Zwingerben.

Április 28-án a Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpontban megyei természetvédelmi vetélkedőt rendeznek, ugyanezen a napon kezdődik a Jurisics-vár lovagtermében a jubiláló natúrpark konferenciával összekötött ünnepi közgyűlése, április 29-én pedig ugyanitt tartják az országos natúrparki vetélkedő döntőjét.

(Forrás: MTI)