Bosznia-Hercegovina fontos kereskedelmi partnerünk

Magyarország számára kiemelten fontos a nyugat-balkáni térség – hangsúlyozta a Földművelési Minisztérium helyettes államtitkára a bosznia-hercegovinai mostari Nemzetközi Vásárról adott telefoninterjúban.

 

„Bosznia-Hercegovina nem könnyű piac, azonban a két ország közötti hagyományosan jó politikai és gazdasági kapcsolatok kiváló alapot képeznek a kereskedelmi együttműködés élénkítésére” – mondta Tóth Katalin.

Kiemelte: Magyarország számára fontos a Nyugat-Balkán térsége, amit az is jelez, hogy a Mostari Nemzetközi Gazdasági Vásáron 12 kiállító céggel van jelen, elsősorban borokkal, borászati és élelmiszeripari termékekkel.

Az FM helyettes államtitkára a magyar agrártermékek piacra jutási esélyeinek bővítése érdekében egyeztetést folytatott Bosznia-Hercegovina legnagyobb kereskedelmi üzletláncának, a Bingo cégnek a tulajdonosával, valamint vezérigazgatójával. A tárgyalópartnerek érdeklődtek a magyar integrált gombatermesztési technológiák iránt is, amelyhez várják a magyar partnerek jelentkezését; szó lehet esetleg vegyesvállalat alapításáról is.

Tóth Katalin a vásáron találkozott Floricel Dima román agrár- és vidékfejlesztési helyettes államtitkárral is, akivel áttekintették a kettős minőségű élelmiszerek elleni közös fellépés lehetőségeit.

A vásárral párhuzamosan zajlik a Kína és 16 kelet- és közép-európai ország mezőgazdasági együttműködésének támogatását elősegítő tanácsadó testület ülése Mostarban. A mostani tematika a bor exportfejlesztési lehetőségeinek növelését célozza. A távol- keleti országban jelentős fizetőképes kereslettel lehet számolni, ezért is örömteli, hogy a Kínába irányuló magyar borok kivitele évről évre növekszik – jelezte a helyettes államtitkár.

Tóth Katalin tárgyalást folytatott Mato Franjicevic külkereskedelmi és gazdasági miniszterhelyettessel, illetve Dusan Neskovic mezőgazdaságáért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárral is. Bosznia-Hercegovina is GMO-mentes mezőgazdaságra törekvő ország, így mindkét állam érdeke, hogy hosszú távon is minőségi, GMO-mentes mezőgazdasági termékeket állítson elő, és ezen termékeknek keressen minőségi piacot – hangsúlyozta az FM helyettes államtitkára.

(Forrás: MTI)