Muzeális borok Badacsonyból

A Badacsonyi borvidék április 5-én ismét kóstolókkal és mesterkurzusokkal mutatkozik be a budapesti New York Palotában.

 

A Badacsonyi borvidék színe-java ismét egy emberként mozdul meg és mutatkozik be a „Világ Legszebb Kávéházában”, az impozáns New York Palotában. Badacsonytomaj, a borvidék központja éppen 30 évvel ezelőtt nyerte el a „Szőlő és Bor Nemzetközi Városa” kitüntető címet. Idén erre a díjra esik a fókusz: előtérbe kerülnek a muzeális borok, a badacsonyi borászaink személyesen töltik a friss és régi évjáratok nagy borait szakmai partnereik és a borkedvelők poharaiba.

A tavalyi évhez hasonlóan mesterkurzusok is színesítik a rendezvényt, melyek izgalmasnak ígérkeznek az előadók és a témák, valamint a borok szempontjából is:

16.30-18.00 Érettségi vizsga – Régi évjáratok kóstolója Fiáth Attilával

Előadó: Dr. Fiáth Attila MW aspiráns, egyetemi docens

A Budapesti Corvinus Egyetem professzora, nemzetközi borakadémikus, Master of Wine jelölt. Legjobban tanulni és tanítani szeret, igazi hivatása ez. 2014-ben az év oktatójává választották. Ő maga is örök diák, aki számos világhírű iskolában is megfordult már: tanult Cambridge-ben, a Harvardon és jelenleg az Institute of Masters of Wine hallgatója. Húsz éve szerette meg a borokat, azóta kóstol rendszeresen és rendszertelenül évi több ezer bort a világ minden részéről.

18.30-20.00 A badacsonyi-auvergnas-tól a Szürkebaráton át a Pinot grigioig…

 

Nemzetközi szőlőfajták Badacsonyban I.

Előadó: Sánta Zoltán, WSET CE, DipWSET (AIWS), borakadémikus

Több száz hangverseny, irodalmi estek, akadémiai bálok mellett tizenöt éve rendszeresen vacsoraesteket szervez a legjelentősebb magyar borászok és pincészetek részvételével. Az első Akadémiai Borverseny (2009) sikere indítja a borkultúra tágabb megismerésére. 2013-ban vette át a Wine and Spirit Education Trust diplomáját (Level 4), az ezzel járó DipWSET címmel. A ruszti Weinakademie Österreich „Weinakademiker” címének is birtokosa.2011 óta tanít a Borkollégiumban, az ország legrégebbi boriskolájában. 2016-ban megszerzi a WSET minősített oktató oklevelét is (WSET CE). Az első ízben kiírt Országház Bora 2017 borkiválasztás szaktanácsadója. Dr. Mészáros Gabriellával megírja a Bortankönyv – a világ borai című hiánypótló kötetet. Rendszeresen publikál a VinCE magazinban és a vinoport.hu-n.

15 és 16 óra között a szakmai partnereket és a sajtó képviselőit fogadják a borászatok, 16 órától minden borkedvelőt vár az exkluzív kóstoló, mindössze 5.900 forintért. A mesterkurzusok ára 3.900 illetve 2.900 forint. A helyszínen már csak korlátozott számban lehet belépőt vásárolni 6.900 forintos áron.

Jegyeket a rendezvényre és a mesterkurzusokra április 3-ig lehet elővételben vásárolni a www.kostolo.badacsony.com oldalon.

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/1956363104597949/