Korai temetni az idei bortermést

A szőlő „téli álmot alszik″, a mínusz 20 fok körüli hőmérsékleteket is elviseli – közölte a Borháló Borkereskedés.

 

A Borháló felidézte, hogy a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) korábbi nyilatkozata szerint jelentősen csökkenhet az idei szőlőtermés a szokatlanul kemény januári fagy miatt. Kathona Krisztián, a Borháló Borkereskedés beszerzési igazgatója úgy vélte, előfordulhat, hogy pár rügy elfagyott, egy-két tőke fagykárt szenvedett, de „álmatlan éjszakákat nem ez fogja okozni a gazdáknak”. A szőlő ugyanis tél derekán nyugalmi állapotban van, és a mínusz 20 fok körüli hőmérsékleteket is elviseli a vesszőkben és rügyekben elraktározott édes nedveknek köszönhetően – fejtette ki.

Emlékeztetett arra is, tavaly egyes vidékeken a tavaszi fagyok, a komoly jégverések, majd a kifejezetten csapadékos augusztus jelentős terméskiesést okozott, a déli és az észak-magyarországi borvidékeken ugyanakkor a mennyiség nem maradt el a megszokottól.

Nem lát okot az aggodalomra Günzer Tamás borász sem, aki a metszés során nem tapasztalt fagykárra utaló jeleket, és más villányi gazdáktól sem hallott ilyesmire panaszkodni – áll a tájékoztatásban.

A beszerzési igazgató szerint a valódi gondot a tavaszi fagyok szokták jelenteni, ha olyankor következik be hirtelen lehűlés, amikor a növény nedvkeringése már megindult.

(Forrás: MTI)