Február 1. lett a Furmint Világnapja

Segítsük a Furmint fajtát, február elsején mindenki bontsa ki a számára legkedvesebb furmintot és mutassa meg ismerőseinek is, hogy mire esett a választása. Argentin példára reméljük, nálunk is felkarolja a kormányzat a fajta ügyét és jövőre már több tucat nagykövetségen tartanak furmint kóstolót ezen a napon.

 

Kézdy Dániel, a Furmint Február alapítója régóta kap megkereséseket a Furmint Február kiterjesztésére. Erre válaszként Kassán a Furmint fórum nevű szakmai rendezvényen szlovák kollégákkal együtt február elsejét jelölték ki a Furmint világnapjának.

„Sok szőlőfajtának van nemzetközi világnapja. Mind más és más koncepcióval. A Cabernet Franc világnapja mögött egy amerikai sommelier áll. A legkomolyabb világnapja a Malbec fajtának van, ezt 2011 óta jegyzik. Nagyon komolyan mögé állt az argentin állam, tavaly 70 nagykövetségen volt Malbec kóstoló a világ minden táján. Ha ebben hosszú távon fantáziát lát egy kormányzat, akkor ezzel érdemes foglalkozni. Idén az első furmint világnapon arra buzdítjuk a partnereinket, kereskedőket, a fogyasztókat, hogy nyissanak ki egy furmintot február 1-én és mutassák meg a barátaiknak a furmintokat, a közösségi oldalakon, Facebookon vagy Instagramon #furmintday megjelöléssel. Megterveztük a logót, készítettünk egy honlapot: furmintday.com. Január 23-án hétfőtől tíz nyelven fut az oldal, elsősorban a célpiacok nyelvein. Aki komolyabb külföldi borokat vásárol, az beszél angolul, de ez egy gesztus, hogy sok nyelven olvashatják a furmint iránt érdeklődők” – mondta Kézdy Dániel.

Február 2-án, csütörtökön rendezik meg nyolcadik alkalommal a Vajdahunyad várában a Furmint Február nagykóstolót, ahol közel 100 pincészet vesz részt kiállítóként. Nagy részük Tokajból érkezik, de somlói, egri, balatoni és határon túli borokkal is találkozhatunk majd.