„Palkonya, ahol a bor és a kultúra összeér”

A Villányi borvidék szívében található település idei legnagyobb rendezvényére készül, immáron 22. alkalommal rendezik meg a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincéket, mely idén kétnaposra bővül.

A kis baranyai falutól már megszokhattuk, hogy lakói és borászai összefogásának köszönhetően, egész évben változatos programokat kínál, így pezsdítve fel 53 présházból álló pincesorát, mely országos műemléki védettség alatt áll. Alighogy véget ért a Palkonyai Dűlőfutás és a HúSVÉT+7 tavaszi gasztro-piknik, már érkezik is a XXII. Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék, mely az eddigiektől eltérően már kettő napos lesz. Május 14.-én szombaton exkluzív kóstolóra invitálnak mindenkit a családi pincék, míg vasárnap több ezer fős forgatagra számíthatnak a villányi borok szerelmesei. A rendezvényt minden év pünkösd vasárnapján tartják meg, egészen 1994 óta, amikor is először a falukép-védelmi nap keretében nyitottak ki a pincék. Habár az utóbbi években több borvidéki településen is tartanak nyitott pincéket, a mai napig mégis Palkonya az egyik leglátogatottabb a pünkösdi időszakban – tavaly már 6500 vendéget fogadtak.

Palkonya Plusz néven idén már május 14.-én szombaton is kinyitnak a pincék, amikor is a palkonyai borok legjava kerül bemutatásra a családi pincék és borászaik által. A Palkonyai Pincesoron megvásárolható kóstoló pohár, illetve 7 Palkonya Plusz kóstolójegy 4500 forintért vásárolható és 5 pince magas minőségű vörösboraira váltható be. Pünkösd vasárnap több tucat programmal készülnek a településen. A gyerekeket pónilovaglás, íjászat és mesemondás várja, a borkedvelőket pedig a Vivat Bacchus, a Bartók Béla férfikar és még sok más fellépő szórakoztatja majd. A fesztiváli forgataghoz és a jó hangulathoz természetesen a kiváló villányi borok is hozzájárulnak. Kóstoló pohár a vasárnapi napon 2500 forintért vásárolható, mely egy üvegpoharat és 10 db kóstolójegyet tartalmaz, amit 12 órától este 20 óráig lehet beváltani a pincéknél. (A pohár és a kóstolójegy megvásárlásával, a rendezvény és a falu kulturális eseményeit is támogatják.) Ajánlott vonattal érkezni a rendezvényre. A Pécs-Villány vonalon menetrend szerint közlekedő, megerősített vonatok 200-500 ülőhellyel járnak május 15-én vasárnap.

Résztvevő pincék:

Haraszti Családi Pincészet Palkonya, Hárságyi Pince, Fenyvesi Zsolt – Suta Pince, Mayer Róbert Pincészete, Mokos Pincészet, Rőder Ede és fia Pincéje, Takács Mihály Pincéje, Zsirai Pincészet

Részletes program és információ a rendezvényről itt érhető el:

http://www.palkonya.hu/punkosd2016

https://www.facebook.com/palkonyainyitottpincek

Fotó: Opitz Tomas